2012.02.08. Eszközök ünnepélyes átadása

Feb 08 2012
(0) Comments

Ma délután ünnepélyes keretek között átadták mentőállomásunkon az egyik hazai kereskedelmi bank gyermek-egészségügyi támogató programjának keretében megnyert eszközöket, melyek összértéke közel 840 ezer forint. Az ünnepségen megjelent Várpalota Város alpolgármestere, a bank várpalotai fiókjának vezetője, régiónk mentőszervezetének vezetői, számos meghívott vendég, valamint mentőállomásunk szabadnapos dolgozói közül is sokan. Katona Csaba Várpalota alpolgármestere elmondta, nagyon örül annak, végre pozitív esemény miatt gyűltek össze az ünneplők. Dr. Czirner József OMSZ-KDR Orvosigazgató visszaemlékezett beszédében az elmúlt évtizedek átadó ünnepségeire, melyeket az új mentőállomás, az első félautomata defibrillátor vagy a 24 órássá lett esetkocsi átadása alkalmából tartottak. Elmondta, hogy ebbe a fejlesztési sorozatba illik a mostani ünnepség is, melynek keretében két nagyon fontos és hasznos eszközt kapott a várpalotai mentőállomás. Meszlényi Norbert állomásvezető ismertette, hogy mire fogják használni a bajtársak a McCoy lapocot és a kapnográfot, majd Királyné Jáger Margit, a bank várpalotai fiókjának igazgatója átadta azokat további használatra a mentőállomás kollektívájának egy kis meglepetéssel együtt. Az eszközökről részletes leírást és fotókat a “Technika” menüpont alatt olvashatnak.

Az eseményen megjelent a Várpalotai Városi Televízió, a Palotai Hírnök, a Mária Rádió, beszámolt róla az MR1 Kossuth Rádió és korábban a megyei újság is.

A Kossuth Rádió riportját itt hallhatják. (A 180 perc című műsorban 8.17 perctől)

Az ünnepség megvalósításáért és a kommunikációért köszönet illeti:

a bank várpalotai fiókjának igazgatóját és dolgozóit,

a “Két Bagoly” Fogadót (Várpalota),

a Piroska Borozót (Várpalota),

a Vár Borozót (Várpalota),

a Tulipán Presszót (Hajmáskér),

a Hor-Koll Kft-t (Várpalota),

az MR1 Kossuth Rádiót (Marosi Antal) és Győri Regionális Stúdióját,

a Palotai Hírnök, a Várpalotai Városi Televízió és a Mária Rádió, valamint az önkormányzat munkatársait.

Köszönjük!