2012.03.13. Mozgalmas hétvége áll mögöttünk

Mar 13 2012
(0) Comments

Az elmúlt hétvége mindkét várpalotai mentőautó esetében igen mozgalmasan telt.

Szombaton az esetkocsi már kora reggel riasztást kapott egy összeeséshez, de szerencsére itt nagyobb baj nem történt. Ezután Berhidára vonultak egy folyamatosan rángatózó beteghez, akit életveszélyes állapotban szállítottak kórházba. Mint a CT vizsgálaton kiderült, komoly agyvérzés volt a háttérben.  A kórházi átadás után a mentésirányítás Balatonfüredre küldte az autót, ahonnan egy vérző beteget kellett Veszprémbe szállítani. Délután a város főterén történt egy sajnos tragédiával végződő eset. Idős nő a templomból kijövet elesett a gyalogátkelőn, többen odamentek hozzá segíteni, hívták a mentőket is. A KIM indult a helyszínre, de időközben újabb bejelentés érkezett, miszerint elgázolták a hölgyet. Ekkor már az esetkocsi is riasztva lett, ők életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol később elhunyt. Mint kiderült, egy segíteni szándékozó autós, aki megállt a földön fekvő hölgy előtt, véletlenül átgurult az idős nőn, miközben a hozzátartozóiért indult.

A történtekről több média is beszámolt, többek között a Tv2, az RTL Klub, RTL Klub és az M1 is.

A vasárnap sem volt nyugodt. Égett sérült, autóbaleset, újraélesztés adott munkát a Bajtársaknak.