Warning: session_start() expects parameter 1 to be array, string given in /home/-www/varpalotaimentok.hu/htdocs/varpalotaimentok_hu/wp-includes/plugin.php on line 525
Mentőverseny | Várpalota Mentőállomás
A Mentőverseny tapasztalatai

Augusztus 28-31. között rendezték meg Balatonaligán a Magyar Mentő-és Mentőtiszti Egyesület szervezésében a 2008. évi Országos Mentőversenyt és Tudományos Konferenciát, melyen a Várpalotai Mentőállomás csapata 3. helyezést ért el az induló 14 csapatból.

Hogyan is kezdődött az egész?

Évek óta egyre több csapat részvételével és egyre színvonalasabban rendeznek mentőversenyt Magyarországon, így augusztus végén. A megszokott helyszín Csopak volt az elmúlt években, de az idén változás történt, Balatonaligára költözött át az esemény.

Évről évre, látva a verseny színvonalának emelkedését, a résztvevők lelkesedését, a jó hangulatot, a tapasztalatszerzés lehetőségét, sokat beszélgettünk róla, hogy indulni kellene rajta. Aztán a szavakat nem követték tettek, mígnem az idén év elején újra előkerült a téma. Most már nem csak a szavak szintjén, hanem a jelentkezési lapok beadásával a tettek szintjén is.

A csapattagokat nem kellett sokáig győzködni, mindannyian azonnal igent mondtak! A tagok kiválasztása nem szólt senki ellen!

Nagy lelkesedéssel vágtunk neki a felkészülésnek elméletben és gyakorlatban egyaránt, úgy a mindennapi munka során, mint a kivonulások közti időben is.

Sok bíztatást és segítséget kaptunk a Bajtársaktól és a Mentőszervezettől, de persze voltak kétkedők is

A verseny napján természetesen nem ment minden zökkenőmentesen! Az autó, amivel indultunk volna lerobbant, így gyorsan másik autót kellett keríteni. Végül a saját Ford Transitunkat kaptuk meg, ami pont szemléből jött vissza.

A második meglepetés Aligán ért minket. Az ígért és kifizetett 3 os-* szállás helyett egy olyan szállodai szobában voltunk, ahol a legzavaróbb nem az volt, hogy retró stílusúak voltak a bútorok, mert hát ami retró nem feltétlenül rossz, de, hogy a polcokon vastagon állt a por, a sarkokban tömegével tanyáztak a pókok, az már enyhén szólva is zavaró volt. No, de minden kezdet nehéz, meg is jegyeztük, hogy ha már az indulás ilyen döcögős, a verseny tuti jó lesz!

Az első megmérettetés a gépkocsivezető Bajtársaké volt. Egy ügyességi pályán kellett végigmenni a mentővel, amiben volt előre szlalom, hátra szlalom, tolatás fapallóra irányítás mellett, meg még számtalan embert próbáló feladat. És mivel a palotai csapat rajtszáma az 1-es volt, mi avattuk fel a szlalompályát. Peti a feladatot nagyon jól oldotta meg, csak kettő bóját döntött fel, és az időt lépte túl egy kicsit.

A szlalom után vacsora, majd az esti feladatok következtek. Pontban hétkor kaptuk a riasztást egy kocsmai verekedéshez, ahol valakit fejbe szúrtak egy késsel. A helyszínre érve óriási zűrzavar fogadott bennünket, kiabáló részeg fiatalok állták el az utunkat, de szerencsére a rendőrök már a helyszínen voltak, így viszonylag gyorsan kiüríttettük a termet. A sérült a padlón feküdt, tarkójából egy konyhakés állt ki, még eszméleténél volt, de állapota rohamosan romlott. Az ellátás során az ITLS protokollt alkalmaztuk és a sérültet állapotának stabilizálása után idegsebészetre szállítottuk. Mi sem mutatja jobban, hogy mennyire komolyan vettük a feladatot: Zsolti már a fertőtlenítést is megcsinálta, feltette a stranguláló gumit is, és ha Gorove doktor nem szól rá, meg is szúrja a sérültet. A meglepetés viszont akkor ért bennünket, mikor az ellátás után mentünk vissza a kocsihoz. Elkövettem azt a hibát, hogy a jobb első ablakot lehúzva hagytam. Nem is kellett több a “helyi huligánoknak”, azonnal kinyitották a kocsit, és “beköltöztek” sörözni a betegtérbe. Ezért pontlevonás járt.

A következő helyszínen mellkaskompressziókat kellett csinálni egy számítógép vezérelte fantomon két percig, mind a négy csapattagnak. Ez Gergőnek sikerült a legjobban.

Ezután egy lakásra hívtak minket, ahol a bejelentés szerint egy festő leesett a létráról, eszméletlen. Azonban az esést senki nem látta, csak már a földön fekvő sérültet fedezték fel. A helyszínen derült csak ki, hogy valójában nem traumás sérültről van szó, hanem status asthmaticus(az asthmás roham legsúlyosabb formája) miatt eszméletlen a beteg. De aki elkövette azt a hibát, hogy miután kiderült a diagnózis, már nem potenciális traumásként kezelte a beteget, súlyos pontlevonást kapott. Mi ezt a hibát nem követtük el!

Ezzel véget is ért az első nap, mindenkin jóleső fáradtság lett úrrá, így az esetek átbeszélése után nyugovóra is tértünk. Összességében mindenkinek az volt a véleménye, hogy az első feladat során még mindenki nagyon izgult (természetesen itt is abszolút elsők voltunk az 1-es rajtszám miatt), a másodiknál már felszabadultunk, a harmadikat pedig egyenesen élveztük. Ez meg is látszott a munka minőségén. Mindenki nagyon lelkesen, mindent beleadva végezte a dolgát, igazi csapatmunka zajlott, ahol, akinek bármi ötlete támadt a továbbiakkal kapcsolatban bátran elmondhatta. Sőt! Azokat a csapatokat, ahol nem működött az ilyenfajta csapatkommunikáció le is pontozták.

A második napnak már felszabadultan, de azért egészséges drukkal vágtunk neki. Az első helyszínen egy darázscsípett férjet kellett ellátnunk, akihez a felesége hívott mentőt. Miközben a férj állapotát sikerrel stabilizáltuk, a feleség is rosszul lett, mint kiderült ionzavarok miatt, így mindjárt két beteggel kellett foglalkoznunk. Az állomás elnevezése “reanimáció (újraélesztés) különleges körülmények között” volt, és azok a csapatok, akik nem dolgoztak megfelelően, valóban reanimáltak is. Nálunk erre nem került sor!

Következő betegünk egy 80 éves cukorbeteg volt, akihez eszméletlen állapota miatt hívott mentőt a gondozója. A beteg végül nem volt eszméletlen, nem is a cukorháztartásával volt gond, hanem “erysipelas bullosum és azt követő septicus állapot” lett a diagnózis (orbánc és azt követő vérmérgezés). A sepsisre rájöttünk és megfelelően kezeltük is, de a kiváltó alapbetegséget nem sikerült megneveznünk, ezért itt pontlevonás járt. Ez az állomás kiváló példája volt ismét a csapatmunkának, hiszen szinte hallani lehetett a fogaskerekek kattogását az agyakban, ahogy mindenki a következő lépésen gondolkodott, és az ötletét meg is osztotta a csapat tagjaival. Ezt szintén nagyra értékelték.

Ezután egy “létráról leesett” gyermekhez kellett mennünk. A feladat megoldása technikai szempontból és az ellátást tekintve jól sikerült, csak sajnos nem jöttünk rá, hogy a gyermek nem létráról esett le, hanem az apukája verte meg. Itt ezért pontlevonás járt. Persze, hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet, az anyuka is rosszul lett, így ennél a helyszínnél is két sérültet kellett ellátnunk.

Következő riasztásunk egy extrém sportpályára szólt, ahol valaki leesett a magasból. A sérülthöz való bejutás elég kalandos volt, ugyanis két fa között a magasban kifeszített pallón keresztül lehetett csak eljutni a beteghez. Legendásan nagy tériszonyom miatt én elálltam a feladat végrehajtásától, kockáztatva az esetleges pontlevonást is, de tudván, hogy a csapatban minimum egy amatőr barlangász és egy profi ejtőernyős van, bíztam a sikeres végrehajtásban. Hála istennek az akrobatamutatványt nem pontozták, bár Zsolti és Peti gyorsaságát, ügyességét minden bíró kiemelte, de sajnos pluszpontot nem tudtak érte adni. Később kiderült nem is volt szükség pluszpontokra. A magasból esett sérült ellátását a mi csapatunk teljesítette a legmagasabb pontszámmal.

Kikapcsolódásképpen ügyességi feladat következett, focikapura erősített lufikat kellett labdával kipukkasztani. A pukkasztás ugyan nem sikerült, de kiváló focisunk Zsolti, és az abszolút kezdő Peti eltalálta a lufit, amiért járt a pont. Nem sok csapat büszkélkedhetett ezzel.

Zárófeladatként egy, a valóságban is megtörtént balesetet szimuláltak nekünk. Emlékezetes, hogy tavaly egy modellrepülő versenyen a nézők közé esett egy gép, többen megsérültek, egy ember meghalt. A mi helyszínünkön egy súlyos életveszélyes, egy súlyos, egy könnyű sérült és egy halott volt. A feladat nehézségét az adta, hogy 20 percig csak a mi mentőegységünk volt a helyszínen. És ilyen estben súlyos döntéseket kell meghozni. Azok a csapatok jártak el helyesen, akik nem kezdték el reanimálni a klinikai halottat, hanem a többi sérülttel kezdtek el foglalkozni. Mi is így tettünk, és így három túlélője lett a balesetnek, míg azoknál, akik reanimáltak, két halott és két túlélő lett. Az értékeléskor pontozták a helyszín felmérését, a segélykocsi hívást, illetve a feladatok leosztását. Mi ezt a következőképpen oldottuk meg: a helyszín felmérésében Zsolti segített, ő írta össze a sérülteket, hogy megfelelő számú és szintű segítséget tudjunk hívni. Miközben ez zajlott, Peti az eszméletlen koponyasérültnek biztosította a légutait és adott oxigént. Miután kiderült, hogy a másik három sérült közül az egyik halott, vele nem foglalkoztunk, viszont a commotios(agyrázkódást szenvedett) súlyos, és a könnyű sérült ellátását Gergőre bíztam. Miután megtörtént az osztályozás és már le voltak osztva a feladatok, én már csak az életveszélyes sérülttel foglalkoztam. Ebben Zsolti és Peti segített. A másik két sérülttel nem kellett törődnöm, hiszen azok ellátását teljes egészében megoldotta Gergő. Az életveszélyes sérült intubálva lett, folyadékot kapott, töréseit rögzítettük, sebeit elláttuk, majd az időközben kiérkező sármelléki helikopter szállította a győri kórház idegsebészetére.

Ezzel véget is értek a versenyfeladatok, mindenki izgatottan várta a másnapi eredményhirdetést.

Ezt megelőzően még részt vettük a mentős felvonuláson, ami óriási élmény volt! Tucatnyi szirénázó mentőautó rendőri felvezetéssel vonult végig Aliga és Kenese útjain. A nézelődők többsége integetve fogadott bennünket, de voltak sajnos negatív megnyilvánulások is.

Aztán végre elérkezett az eredményhirdetés. Előbb a különdíjakat adták át. A reanimációs feladatért ajánlott fel a fantomot forgalmazó cég különdíjat, amit a fehérvári csapat kapott meg. Szintén külön jutalmazták azt a régiót, ahonnan a legtöbb csapat érkezett. Ez az Észak-Alföldi volt, és a jutalmuk egy lélegeztető gép, amit a Nyírbátoriak kaptak meg.

Majd az ötödik helytől visszafelé elkezdték felsorolni a csapatokat. Óriási izgalom mellett teltek a percek, végül kimondták a bűvös szót: harmadik helyezett a várpalotai csapat!! Óriási tapsvihar közepette mentünk ki átvenni a díjakat, rendkívül jó érzés volt, hogy akkor, ott mindenki minket ünnepelt.

Titkon persze reménykedtünk a jó helyezésben, de senki nem merte ezt hangosan kimondani.

Az értékes nyeremények átvétele után elkészültek a fotók is, majd mindenki a telefonjához nyúlt!

Összességében ez a három nap a jó versenyzésről, a kikapcsolódásról, új ismeretségekről, tapasztalatszerzésről, a felismert hibák és a jól sikerült dolgok átbeszéléséről szólt. Bármikor visszamennénk megint, de sajnos a versenyszabályzat értelmében az első három helyezett a jövő évi versenyen nem indulhat.

A csapat tagjai: Meszlényi Norbert(mentőtiszt), Munkácsi Zsolt(mentőszakápoló), Divald Gergely(mentőápoló, 2009.júliusa óta mentőszakápoló), Karli Péter(gépkocsivezető).

Az első helyezett a székesfehérvári, a második a budapesti Főnix csapat lett.

Köszönet a várpalotai mentőállomás Kollektívájának, a Mentőszervezetnek, a 04 Alapítványnak és a Csapatnak!!

Várpalota, 2008-09-07

Meszlényi Norbert