2013.05.25. Halálos motoros baleset a 8-as főúton
Szombat délelőtt érkezett a bejelentés a veszprémi Irányító Csoporthoz, hogy a 8-as főúton a hajmáskéri elágazóban több motor és egy személyautó ütközött, több sérült van a helyszínen. A mentésirányítás a várható súlyos sérültek miatt a várpalotai esetkocsit, a balatonfüredi és a budaörsi mentőhelikoptert, a balatonfűzfői mentőgépkocsit és Veszprémből két mentőgépkocsit irányított a helyszínre. A kárhelyparancsnok a várpalotai esetkocsi mentőtisztje volt. Két életveszélyes és egy súlyos sérültet láttak el a kollégák. Az egyik beteg sérülései olyan súlyosak voltak, hogy hosszas küzdelem árán sem tudták az életét megmenteni, ő a helyszínen elhunyt. A balesetet véginéző egyik motoros pedig azért került kórházba, mert nagyon megviselték a történtek. Az ellátás során több életmentő beavatkozást is végre kellett hajtaniuk a helyszínen lévő mentőegységeknek: RSI szerinti intubáció, thoracostomia, komplex újraélesztés, néhány az emelt szintű beavatkozások közül. Az eset érdekessége, hogy a várpalotai mentőállomás két szabadnapos dolgozója – egy mentőtiszt és egy gépkocsivezető – is segédkezett az ellátásnál, ők ugyanis belefutottak a balesetbe. Még a szolgálatos mentőszemélyzet kiérkezése előtt elkezdték a sérültek ellátását, majd a továbbiakban is részt vettek benne. A rendőrség az utat lezárta, a forgalmat elterelte, így nyugodt, veszélyektől mentes környezetben folyhatott az életmentés. A tűzoltók az ellátás után a roncsokat takarították el az útról.