2013.07.14. Gyilkosság

Jul 18 2013
(0) Comments

A vasárnap történt kettős gyilkosság ügyében a rendőrségi nyomozás még tart, ezért pusztán a kivonulás adataira szorítkozó tájékoztatást adjuk az üggyel kapcsolatban.

Vasárnap reggel nem sokkal hét óra után érkezett a bejelentés, miszerint az egyik családi házas övezetben lövöldözés történt. Egy kézsérültről szólt az első bejelentés. A helyszínre ennek megfelelően az esetkocsi vonult, aki azonban két életveszélyes lőtt sérültet talált, akikhez azonnal további segítséget kért. A mentőgépkocsink néhány perc alatt szintén a helyszínre ért, majd nem sokkal később megérkezett Veszprémből a rohamkocsi és Balatonfüredről a helikopter is. Az egyik férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kitartó és professzionális ellátás ellenére a helyszínen életét vesztette. Őt  intubálták, lélegeztették, mellkascsövezést hajtottak végre, shocktalanították, de sajnos nem sikerült megmenteni. A másik áldozat szintén intubálva, lélegeztetve, shocktalanítva lett, majd ezt követően a helikopter szállította kórházba, ahol később azonban elhunyt.

Az elkövető öngyilkos lett, rajta már nem lehetett segíteni.

Videóval frissítve!