Az “Év Ápolója” Különdíjasa Várpalotán Puskás Ferenc bajtársunk…
2016.02.18 án a Szent Donát Kórház Cédrus épületében került sor a MESZK helyi szervezete által a Magyar Ápolók napján a Kossuth Zsuzsa emlékdíj átadására. Nagy örömünkre a várpalotai mentőállomás dolgozója Puskás Ferenc mentőápoló vehette át a különdíjat, mely a sürgősségi betegellátásban nyújtott kiemelkedő munkájáért ítéltek neki oda.,
Puskás Ferenc 1987 . október 27 én lépett az Országos Mentőszolgálat kötelékébe és azóta teljesít szolgálatot a várpalotai mentőállomáson. 1990-ben befejezte be tanulmányait a veszprémi Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskola hallgatójaként mint mentőszakápoló. Folyamatosan képezte magát kiemelt mentőápolói képzettséget szerzett 2008-ban. 1994-től 1996-ig volt a mentőállomás főápolója is. Szakmai hozzáértését igazolja , hogy beválogatták és tagja volt 5 éven keresztül a Helikopteres mentésnek.
Most is elsősorban a várpalotai esetkocsin teljesít szolgálatot ahol tudásának megfelelően igyekszik a város és a környező lakosság sürgősségi ellátásában helytállni. Az újonnan a mentőszolgálathoz érkezőket felkarolja és tapasztalatai alapján segíti őket a pályájukon való haladásban a mentő munka elsajátításában..
A betegekhez való hozzáállása empátiája magas szakmai színvonalú munkája és az elmúlt 29 év során megszámlálhatatlan embernek nyújtott segítsége alapján megérdemelten részesült elismerésben.
Gratulálunk és köszönjük az elismerést , ami, azt gondoljuk minden sürgősségi ellátásban dolgozó kollégánk elismerése is.