Bajtársunk természetfotói a Thury-várban…

Jan 28 2019
(0) Comments

Honvéd amatőr művészeti kiállítás nyílt a Thury-várban.

Plank Csaba bajtársunk gyönyörű természetfotói is megtekinthetők a kiállításon.

Gratulálunk Csabi!

 

…hogyan kezdődött? Gyermekkorom óta érdekel a vadászat és minden ami vele kapcsolatos! Abban az időben a mezőgazdaság biztosította a fő megélhetést szülőfalumban, ezáltal sokat jártunk a falut körül ölelő határba. Talán ide tudnám vissza vezetni, ugyanis a családban és felmenőim között nem volt vadász. Mindig tettem plusz köröket, mielőtt belefogtunk a munkába. Akkor ragadt magával ez a világ!

Később, az utcánkban lakó vadászokat megkörnyékezve, elmehettem a vadászatokra hajtónak, akkor “pecsételődött” meg a sorsom, onnantól kezdve amikor csak lehetett mentem erdőre – mezőre, néztem, figyeltem, gyűjtöttem az információkat és persze sokat olvastam eme téma iránt. Amely szenvedélyem azóta is töretlen, jelenleg 220 kötetből áll a vadászati témájú könyv gyűjteményem, ami napról – napra gyarapodik. Az első őzagancs megtalálása, az első komolyabb távcső…ezek mind, mind stabil alapot adtak a továbbiak folytatására…

…vadászpuskától a fényképezőgépig! Az állami vadászvizsgát 17 éves koromban szereztem meg. Tagságom nem volt, barátok által jutottam vadászati lehetőségekhez…De a fényképezőgép akkor is ott volt a hátizsákban! A természetfényképezést egy gyermekkori barátomnak köszönhetem, akinek azóta is köszönettel tartozom! Nála láttam képeket őzbakokról, szarvasokról és megtetszett, ahogy megörökítette a környék vadvilágát! Ő segített az első fényképezőgép és teleobjektív beszerzésében és elindulni ezen az ösvényen! A stabil alapokat neki köszönhetem!

A technika és internet fejlődésével mind több hasonló érdeklődésű barátra, ismerősre tettem szert! A puskákat ténylegesen felváltotta a fényképezőgép! Mindent a felszerelés fejlesztésére fordítottam. Fényképezésre még mindig több a lehetőség, és ha gondolok egyet csak vállamra kapom az állványt…ugyan olyan izgalmas, sőt, néha izgalmasabb, mint a vadászat, sokkal  közelebb kell férkőznünk, hogy egy szép, jó képet tudjunk készíteni. De olyan, hogy minden körülmény tökéletes legyen, olyan nincs ebben a “témában”! Ugyanis a mi stúdiónk a természet, amelyben nem mi vagyunk a rendezők! Sokan bele sem tudnak gondolni abba, hogy egy – egy kép elkészítése mögött mennyi munka van! Mert nem attól szép, amit ad, hanem amit ígér!

Jelenlegi felszerelésemet egy Canon eos 40D és Sigma Sport 150-600-as teleobjektív alkotja. Terveim között szerepel egy váz csere, az lesz a következő lépés…na és persze mindig van ötlete az ember fiának, egy – egy kép “megkomponálása” már a fejében van, de a megvalósítására még nem került sor, mert amint már említettem, nem mi rendezzük a darabot…

Rövid bemutatkozásomat engedjék meg, hogy Vida Gusztáv vadászíró szavaival fejezzem be, ugyanis a következőket írta a számomra ajándékozott (dedikált) könyvébe:

” Csak szívvel érdemes. Bármit.”

Ezt másképpen nem is lehet!

csabiIMG_9320-crop IMG_9270 IMG_8833-crop IMG_8771 IMG_8518-crop IMG_8005 IMG_6674 IMG_5968-crop IMG_4622 IMG_4319-crop